Adójogi jogesetek 2022-ből

Jelen cikkben néhány érdekesebb adójoggal kapcsolatosan a tavalyi évben hozott bírósági határozatot mutatunk be. Az egyik határozatban a Kúria kimondta, hogy az adókijátszás megállapításának nagyon szigorú feltételei vannak, különösen az adózó tudattartalmának a megállapítása tekintetében. A Kúria másik határozatában kimondta, hogy építéshatósági kérdésben az adóhatóságnak meg kell keresnie az építésügyi hatóságot, nem támaszkodhat a saját következtetéseire ebben a tekintetben. Egy másik ügyben az Alkotmánybíróság a Kúria határozatát felülvizsgálva megállapította, hogy alaptörvényellenes gyakorlat, ha a becslési eljárás során nem csak az adózó, hanem bővített személyi kör tekintetében folytat le vizsgálatot az adóhatóság.

Adókijátszás feltételei

Ebben a jogesetben (Kúria Kfv.I.35.380/2021.) az adóhatóságnak objektív bizonyítékokkal sikerült bizonyítania a beszállítói oldal adókijátszását, azonban a bíróság szerint ez önmagában nem elegendő arra, hogy egyben a vevő és adólevonási jog jogosultjának a tudattartalmát is bizonyítsa, ehhez külön vizsgálatra és bizonyításra van szükség.

A jogesetben a NAV vezetője által lefolytatott felülellenőrzés során az adóhatóság jogosulatlan ÁFA visszaigénylést állapított meg és adókülönbözet megfizetését írta elő. Az adózó vegyes termék nagykereskedelemmel foglalkozó társaság volt, magyar beszállítóktól szerezte be az árut és magyar társaságoknak értékesítette tovább, ugyanakkor az értékesítés legtöbb esetben ugyanazon logisztikai központban történt raktárközi átadással. Tekintettel arra, hogy a beszállítók a vizsgálat idején már felszámolás, kényszertörlés alatt álltak, vagy már megszűntek, illetve ÁFA bevallást nem tettek, ÁFA-t nem fizettek be, ezért az ügyleteket láncügyletnek minősítette az adóhatóság és ezért az adólevonási jogot jogsértőnek tekintette és megtagadta. Az adóhatóság úgy foglalt állást, hogy az adózónak (a felperesnek) tudnia kellett, hogy adókijátszásban vett részt, ezért az 5/2016. (IX. 26.) KMK vélemény 3. pontjában foglalt esetkör fennállt.

A jogeset legérdekesebb része a felperes tudattartamának adóhatóság általi vizsgálata volt. Az 5/2016. (IX. 26.) KMK vélemény 3. pontja szerinti adókijátszási tényállás megvalósulásához ugyanis nem csak az szükséges, hogy az eladói oldalon az adókijátszás megvalósulása bizonyítást nyerjen, hanem annak bizonyítása is, hogy a vevői oldalon a levonási jog gyakorlására jogosult fél erről tudott, vagy tudnia kellett volna. Az adott esetben ezt az adóhatóság az alábbiakkal tekintette igazoltnak: (i) a felperes korábbi képviselője 146 olyan cégnek volt a képviselője, melyek általában alvó cégek voltak, rövid ideig használták a költségvetést károsító tevékenységhez, (ii) ez a korábbi képviselő az egyik adókijátszó beszállító ügyvezetője volt, illetve (iii) ugyanezen személy az adózónak a könyvelője és meghatalmazottja volt az ügylet idején, (iv) a vevőktől kapott pénzösszegből az adózó jellemzően még aznap átutalta a szállítóknak járó ellenértéket, (v) a jellemzően külföldről érkező áruk szállítóleveleihez nem kerültek CMR fuvarokmányok csatolásra, (vi) a beszerző társaságok minden esetben és jellemzően veszteséggel értékesítették az árut, iratanyaggal nem rendelkeztek, társasági adóbevallást nem nyújtottak be, (vii) az adózó nem tájékozódott kellőképpen a beszállítók teljesítőképességéről, illetve a szükséges személyi és tárgyi feltételek rendelkezésre állásáról, (viii) az adózó képviselője nem találkozott személyesen a beszállítókkal, hanem az ügyleteket online intézte és (ix) az adózó ellenőrizhette volna az elektronikus ügyfélkapu rendszerben, hogy üzleti partnerei összesítő jelentésbeli kötelezettségüknek a kibocsátott számlák vonatkozásában eleget tettek-e.

Az adózó, mint felperes jogorvoslattal élt, és az elsőfokú bíróság, majd a felülvizsgálat alapján eljárt Kúria is helyt adott a jogorvoslatnak és az adóhatóságot új eljárásra utasította és a felülellenőrzés során hozott határozatot hatályon kívül helyezte. A bírósági határozatok több jogalapon is megalapozatlannak tekintik az adóhatóság határozatát, azonban elsősorban az adózó tudattartamának a vizsgálata és az ezt megalapozó bizonyítékok megalapozatlansága vezetett az adóhatósági határozat felülvizsgálatára. A bíróság indokai ebben a körben alapvetően a következők voltak: (i) az adóhatóság nem az EUB által kimunkált elvárásoknak (pl. C-611/19. számú ítélet) megfelelően végezte el a tudattartalom vizsgálatát, mivel a felsorakoztatott objektív körülmények nagyrészt a számlák szerinti gazdasági események hitelességét megkérdőjelező körülmények és nem a felperes tudattartalmára vonatkoznak, (ii) a számla szerinti gazdasági esemény hitelességét megdöntő bizonyítékokból nem következik okszerűen, hogy arról az adózó tudott, vagy arról tudnia kellett, (iii) az adóhatóság által felsorolt, elvárhatónak tekintett intézkedések és ellenőrzések tekintetében az EUB legutóbbi C-611/19. számú ítéletében kimondta, hogy a felperestől elvárható észszerű intézkedések köréből ezek kizárandók, (iv) az adózó tudattartalmát számlázási lánconként kellett volna az adóhatóságnak értékelni és bizonyítania.

Szakhatósági állásfoglalás adóeljárásban

Ebben a jogesetben a Kúria kifejtette, hogy az Áfa tv. 142. § (1) bekezdés b) pontja szerinti, ingatlan építéséhez, illetve átalakításához, vagy bővítéséhez kapcsolódó fordított adózás megállapításánál nem mellőzhető az építésügyi hatóság szakvéleményének a beszerzése.

A kérdéses jogesetben az adózó egy vadászház tetőterének a beépítését végezte, az adóhatóság az utólagos adóellenőrzés keretében ugyanakkor megállapította, hogy a tetőtérnek a hasznos térfogata az átépítés során megnövekedett, ezért az OTÉK megfelelő alkalmazása mellett megállapítható, hogy az adott építési tevékenység építési engedély köteles, és ezért a fordított adózás szabályai alkalmazandóak.

Az adózó fellebbezése, majd felülvizsgálati kérelme alapján a Kúria az elsőfokú bíróságot is felülbírálva megállapította, hogy ebben a kérdésben az adóhatóság nem mellőzheti az építésügyi hatáságnak a megkeresését. Az adott ügyben ugyan megkeresésre került az építésügyi hatóság, de nem ebben a kérdésben, ezt a kérdést már az adóhatóság önállóan döntötte el. Mindezt annak ellenére írta elő a Kúria, hogy az Air. nem ad lehetőséget szakhatósági közreműködésre. Ugyanakkor a Kúria úgy foglalt állást, hogy az építésügyi hatóság megkeresése és tőle a feltett kérdések tekintetében szakhatósági állásfoglalás beszerzése nem tekinthető az Air. által tilalmazott szakhatósági közreműködésnek, hanem olyan bizonyíték beszerzésének, amely az Air. 58. § (2) bekezdése szerinti szabad bizonyítási rendszer hatálya alá tartozik.

Becslési eljárás alkotmányossági kérdései

Az alkotmánybíróság ebben a határozatában felülbírálta a Kúria döntését és kimondta, hogy külön erre vonatkozó felhatalmazás nélkül alkotmányellenes gyakorlat, ha egy becslési (vagyonosodási) vizsgálatot arra való külön felhatalmazás nélkül terjesztenek ki a vizsgált adózó házastársára.

Az indítványozó jogi képviselője alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz, melyben előadta, hogy az indítványozó házastársa ellen folyamatban levő büntetőeljárás kapcsán az indítványozó vagyonosodási vizsgálatát kezdeményezte. A vizsgálat eredményeként az adóhatóság az indítványozónál adóhiányt állapított meg és adóhiány, adóbírság és késedelmi pótlék megfizetésére kötelezte. Az indítványozó a döntés ellen fellebbezett. Az eljáró másodfokú adóhatóság az elsőfokú döntést helyben hagyta. Ezt követően az indítványozó, bírósági felülvizsgálatot kezdeményezett, mely közigazgatási perben eljáró Miskolci Törvényszék az indítványozó keresetét elutasította. Ezután az indítványozó felülvizsgálati eljárást kezdeményezett, melyben a Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. Az eljáró bíróságok döntése szerint „az Adóig. Vhr. 87. § (1) bekezdéséből nem következik, hogy kizárólag annál a személynél kerülhet sor a vagyongyarapodási vizsgálatnak a lefolytatására, akinél a bűncselekmény gyanúja áll fenn.” Az indítványozó az alkotmányjogi panaszában kifogásolja, hogy a jogalkalmazás a személyi kört kibővítette, a korábbi jogalkotói szándék által foganatosított szűk alanyi körhöz képest, amely sem közvetlenül, sem az Alaptörvényben meghatározott korlátok közötti jogértelmezéssel sem ragadható meg/ egyeztethető össze.

Az Alkotmánybíróság a döntés során az Alaptörvény XXVIII. cikk (1). bekezdésének és 28. cikkének összhangjának figyelembevételével vizsgálta az ügyben releváns ítéletek alaptörvénnyel összeegyeztethetőségét. Az Alaptörvény XXVIII. cikk (1). bekezdését, mint tisztességes eljáráshoz való jogot sérti a bírói önkény, sérelmét azonban az Alkotmánybíróság, csak ritkán, abban az esetben állapítja meg, ha az adott ügyben eljáró bíróság a 28. Cikkbe foglalt jogértelmezési szabályokat kifejezetten figyelmen kívül hagyja. Ilyenkor azt vizsgálja, hogy a bírósági döntésben alkalmazott jogértelmezés megfelel-e az Alaptörvény 28. cikkében foglaltaknak, vagyis, hogy a bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezték-e.

A konkrét esetben az adóhatóság – az Adóig. Vhr. 87. § (1) bekezdésére hivatkozva az indítványozó vagyonosodási vizsgálatát kezdeményezte. A közigazgatási eljárásban, majd közigazgatási perben az Adóig. Vhr. 87. § (1) bekezdését egyöntetűen úgy értelmezték, hogy a „jogalkotó nem kívánta leszűkíteni a becslési eljárás lefolytatását a gyanúsított személyére.” Figyelembe kellett volna azonban venniük, hogy a régi Art. módosításáról szóló 2015. évi CXCI. törvény (Módtv.) rögzítette, hogy „a vagyonosodási vizsgálatban becslés alkalmazásának az adóhatóság eljárásában kizárólag a vagyon elleni bűncselekmények, a pénz- és bélyegforgalom biztonsága elleni bűncselekmények, a költségvetést károsító bűncselekmények, a pénzmosás és a gazdálkodás rendjét sértő bűncselekmények gyanúja miatt indított büntetőeljárás esetén van helye.” A jogalkotó ezen rendelkezéssel szűkítette az adóalap becsléssel történő megállapíthatóságának esetét, s ezt a célt a jogszabály módosítására irányuló javaslat indoklásában kifejezetten rögzítette.

Az eljáró bíróságok ugyanakkor nem vették figyelembe, hogy az Adóig. Vhr. 87. § (1) bekezdésébe foglalt rendelkezést a Módtv. iktatta be, valamint nem vették figyelembe az adott rendelkezés céljának megállapításánál, a jogszabály módosítására irányuló javaslat indoklását sem. Az Alkotmánybíróság szerint tehát az eljáró bíróságok az Alaptörvény 28. cikkének értelmezési elveit figyelmen kívül hagyták, mely a szóban forgó ítéletek során az Alaptörvény XXVIII. cikke (1) bekezdésének sérelmére vezető, alaptörvényellenes önkényes jogértelmezés hibáját okozta, ezért az AB megállapította, hogy a KúriaKfv.I.35.141/2021/7. számú, valamint a Miskolci Törvényszék 101.K.700/835/2020/23. számú ítélete alaptörvény-ellenes, és azokat megsemmisítette.

Megjegyezzük, hogy természetesen amennyiben a büntetőeljárást kiterjesztik a hozzátartozóra is, akkor már lehetősége lesz az adóhatóságnak az adott személyre vonatkozóan is lefolytatni a vagyonosodási eljárást.